„Már csak egy évem van hátra. Menj hozzám feleségül, adj nekem egy fiút — és a családodnak soha többé nem lesznek anyagi gondjai.”

„Már csak egy évem van hátra. Menj hozzám feleségül, adj nekem egy fiút — és a családodnak soha többé nem lesznek anyagi gondjai” — mondta a gazdag földbirtokos.

A szegény fejőlány kétségbeesésében beleegyezett. De az esküvő éjszakáján valami szörnyűség történt, amitől halálra rémült.

A szegény lány alig volt húszéves. A keze tej és széna illatát árasztotta, a cipőjét pedig szinte mindig sár borította. Egy régi faházban élt beteg édesanyjával. Az apja börtönben ült olyan adósságok miatt, amelyeket nem tudott visszafizetni.

A faluban az emberek sok mindenről beszéltek, de egy dolog biztos volt: a családnak már nem volt kenyérkeresője, pénzük sem volt, és néha tényleg nem maradt mit enniük.

Az anyja hónapról hónapra gyengült. A gyógyszerek drágák voltak. A lány hajnal előtt kelt, késő estig dolgozott a gazdaságban, mégis alig futotta kenyérre. Néha leült az ablak mellé, és csak az utat nézte, fogalma sem volt, mit tegyen tovább.

És éppen ekkor jelent meg az életükben a gazdag férfi.

Körülbelül negyvenéves volt. Drága öltöny, luxusautó és annak az embernek a nehéz tekintete, aki hozzászokott ahhoz, hogy senki sem mond neki nemet.

Belépett az öreg házba, és nyugodtan, szinte közömbösen így szólt:

— Segítek, hogy az apád hamarabb szabaduljon. Kifizetem az összes adósságotokat. A családodnak soha többé nem kell nélkülöznie. Csak menj hozzám feleségül, és szülj nekem egy fiút. Úgyis meghalok egy éven belül.

Úgy beszélt róla, mintha csak földet vásárolna.

A fiatal nő hallgatott.

Figyelte a férfi arcát, az önbizalmát, és hirtelen valami olyat érzett, amire nem számított — sajnálatot.

Gazdag volt. Erős. Mégis teljesen magányos.

Azt ismételgette, hogy az orvosok legfeljebb egy évet adtak neki.

A lány végül beleegyezett.

Nem a pénz miatt — legalábbis ezt próbálta elhitetni magával.

Hiszen egy év múlva úgyis meghal.

Az apja kiszabadul. Az anyja kezelést kap.

Mit veszíthetne?

Az esküvőt gyorsan és csendben tartották meg.

De a nászéjszakán történt valami, ami halálra rémítette — és másnap reggel elmenekült abból a házból.

Amikor a férje elaludt, a fiatal nő képtelen volt lehunyni a szemét. A hatalmas házban furcsa csend uralkodott. Minden idegennek, hidegnek és nyomasztónak tűnt.

Végül felkelt, és kiment a folyosóra.

Ekkor észrevette a dolgozószobából kiszűrődő fényt.

Az ajtó résnyire nyitva volt.

Az íróasztalon papírok hevertek.

Nem akarta elolvasni őket. Tudta, hogy nem az ő dolga. De a tekintete hirtelen megakadt néhány ismerős szón.

Dátum.

Aláírás.

A klinika pecsétje.

Lassan közelebb lépett.

Ez egy néhány hónappal korábbi orvosi igazolás volt.

Feketén-fehéren ez állt rajta: „Jó egészségi állapot. Kedvező kilátások.”

Egyetlen szó sem szerepelt halálos betegségről.

A szíve hevesen verni kezdett.

Mellette egy másik dokumentum feküdt.

Ügyvédi szerződés.

Ha gyermek születik — az egész vagyon az örökösre száll.

Ha nem lesz gyerek — a házasságot egy év múlva érvénytelenítik, és ő semmit sem kap.

Abban a pillanatban megértette a szörnyű igazságot.

Nem feleség volt.

Csak egy terv része.

Később megtudta, hogy a férfi gazdag rokona meghalt, és az egész vagyonát rá hagyta — de egyetlen feltétellel: egy éven belül apává kell válnia.

Ekkor hirtelen minden világossá vált.

Nem szerelemről volt szó.

Még csak nem is magányról.

Ő csupán egy terv része volt.

Kihasználták a szegénységét.

Kihasználták a sajnálatát.

Hazudtak neki csak azért, hogy gyermeket szüljön, aztán eldobják az életükből, mint egy felesleges tárgyat.

És abban a pillanatban valódi félelmet érzett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük