Évekkel ezelőtt az apa eladta a házát, hogy segítsen fiának, aki nem engedhette meg magának, hogy lakást vegyen. Viktor a következő megoldást javasolta apjának:
„Miért van szükséged erre a házra? Egyedül vagy ott. Nekünk van családunk, gyermekeink. Veled leszünk, nem fogsz unatkozni.”
Az apa habozott, de végül a fia kedvéért beleegyezett.
Eleinte minden rendben volt, de idővel a helyzet megváltozott. Viktor egyre távolságtartóbb lett, a felesége apróságokon idegeskedett, a lánya pedig idegenként kezdett tekinteni a nagyapjára.
Hamarosan az idős férfi megértette, hogy feleslegessé vált. Egy sarkot jelöltek ki számára a szobában, és igyekezett észrevétlen maradni, nehogy gondot okozzon.
Egy nap Viktor így szólt:
„Apa, fontos eseményünk van. A lányom férjhez megy, és neked el kell költöznöd. Találtunk egy jó idősek otthonát. Kedves emberek dolgoznak ott, biztonságban leszel. Itt nincs több hely.”
„Viktor… Eladtam a házamat, hogy segítsek neked. Mindent odaadtam, amim volt, mert hittem, hogy gondoskodni fogsz rólam, ahogy én is gondoskodtam rólad. Nehéz volt elhagyni azt az otthont, de érted tettem. És most idősotthonba küldesz?”
„Apa, ne aggódj, meglátogatlak majd. Nem maradsz egyedül.”
Az idős férfi nem tiltakozott. Tudta, hogy a fia már meghozta a döntést. Ugyanezen a napon elvitték őt az idősotthonba.
Eleinte szomorú volt, nem evett és nem beszélt. De idővel hozzászokott. Az idősotthonban volt egy fiatal nővér, aki őszintén gondoskodott róla. Nem mondott sablonos mondatokat, nem nézte rá sajnálattal. Egyszerűen ott volt.
Hat hónap után az idős férfi meghalt. Viktor soha nem látogatta meg.
Amikor behívták az ügyvédhez, arra számított, hogy valamit megtud a hagyatékról. Azonban a végrendeletben nem találta a nevét. Minden, amit az apa egész életében összegyűjtött – egymillió rubel – a fiatal nővérnek hagyta.
Az ügyvéd átadott Viktornak egy cetlit a következő felirattal:
„Nyugodtan akartam eltölteni életem utolsó éveit. De elárultál. Ezt a pénzt annak hagytam, aki mellettem volt, amikor szenvedtem. Annak, aki törődést és emberséget mutatott. Isten veled.”
Viktor többször is elolvasta ezeket a sorokat. Csak ekkor döbbent rá, hogy sokkal többet veszített, mint egy örökséget. A legközelebbi emberét veszítette el. De már túl késő volt.
