A hatvanéves gazda temetése egy hideg, szürke reggelen kezdődött.
Sötét felhők borították a temetőt, a szél lassan lengette a kopasz faágakat, az éjszakai esőtől átázott föld pedig rátapadt az emberek cipőjére.
A frissen kiásott sír körül ott állt a család, a szomszédok és szinte az egész falu. Mindenki ismerte az elhunytat. Volt, aki tejet vásárolt tőle, mások együtt dolgoztak vele a gazdaságban, és sokan tisztelték a becsületességéért és a szorgalmáért.
A koporsó mellett a felesége állt, könnyektől vörös szemekkel. Mellette a fiuk némán cigarettázott, időnként elfordítva a tekintetét, hogy elrejtse az arcán látható remegést.
A pap halkan imádkozott. Minden fej lehajtva volt. Csak a szél zúgását és néhány asszony elfojtott zokogását lehetett hallani.
Ekkor messziről hangos nyerítés törte meg a csendet.
Először senki sem értette, mi történik. Az emberek hátrafordultak, majd néhány másodperccel később egy hatalmas sötétbarna ló vágtatott be a sírok között a temető bejárata felől.
Ő volt Mennydörgés, a gazda kedvenc lova és hű társa közel tizenöt éven át.
Az állat láthatóan nyugtalan volt.
Szemei tágra nyíltak, orrlyukai remegtek, nedves sörénye pedig a nyakához tapadt. Olyan gyorsan vágtatott, hogy patái alól repült a föld.
Több férfi odarohant, hogy megállítsa, és megpróbálták megragadni a kantárt, de Mennydörgés vadul rázta a fejét, kapálózott és olyan erővel nyerített, hogy mindenkit kirázott a hideg.
— Vigyétek innen! — kiáltotta valaki.
De a ló senkinek sem engedelmeskedett.
Hirtelen megállt a koporsó előtt, körbejárta azt, hangosan fújtatott, és újra meg újra megszagolta a fedelét.
Aztán felemelte az egyik patáját, és hatalmasat csapott a fára.
Tompa dörrenés hallatszott.
A jelenlévők összerezzentek.
— Megőrült a bánattól… — suttogta egy asszony.
De Mennydörgés másodszor is lesújtott.
Aztán harmadszor.
Minden egyes ütés után egyre nyugtalanabb lett. Hangosan fújtatott, rázta a fejét, és akkora erővel csapkodott, hogy több férfi kétségbeesetten próbálta lefogni.
Az egyik a nyakánál ragadta meg, egy másik oldalról próbálta feltartóztatni, de Mennydörgés hirtelen két lábra ágaskodott, és első patáit egyenesen a koporsóra tette.
A nők felsikoltottak. Többen rémülten hátráltak.
A ló hihetetlen dühvel verte a koporsó fedelét, mintha mindenáron el akarna jutni valamihez.
Repedések jelentek meg a lakkozott fán.
Egy ütés.
Aztán még egy.
Majd egy harmadik.
Hirtelen hatalmas reccsenés hallatszott.
A koporsó fedele megrepedt.
Néhány másodpercig halálos csend telepedett a temetőre.
Mindenki mozdulatlanul állt, és a koporsó belsejét nézte.
Végül valaki remegő hangon megszólalt:
— Istenem…
A koporsóban ez volt… 😱😳
És ti? Szerintetek az állatok sokkal intelligensebbek, mint azt a legtöbben gondoljuk?
