— Ismerkedj meg, drágám, a környékünk hajléktalanjával — mondta a férj megvető mosollyal, miközben kinyitotta az ajtót, és beengedett a lakásba egy sovány, borostás férfit egy régi kabátban. — Mostantól itt fog lakni. Etessd meg, mosdasd meg, adj rá tiszta ruhát. Akár feleségül is mehetsz hozzá.
— Mit csinálsz? Miről beszélsz? — sápadt el a feleség.
— Elegem van belőled — vont vállat a férj. — Elmegyek egy másik nőhöz, fiatalabbhoz és szebbhez. Te pedig maradj itt és rothadj meg, nem érdekel. Ebben a házasságban csak a fiam érdekelt, ő pedig már felnőtt. Az életem nélküled folytatódik. Viszlát, drágám.
Előző nap sietve közjegyző előtt szerződést készíttetett: valóban eladta a lakás felét egy „idegennek” — egy Viktor nevű hajléktalannak, akit egy szupermarket előtt ismert meg, és akit egy üveg italért és néhány bankjegyért „megvásárolt”.
A férj úgy gondolta, hogy tökéletes bosszút talált ki: a feleségének mostantól törvényesen egy csavargóval kellett együtt élnie. Átadott Viktornak egy gyűrött iratokkal teli mappát, becsapta az ajtót, majd néhány órával később szeretőjével repülőre ült, a napfényről és a szabadságról álmodozva.
De amikor visszatért, egészen más történet várta… 😱😨
Amikor az ajtó becsukódott, a nő néhány percig mozdulatlanul állt az előszobában, hallgatva a fürdőszobában csöpögő csapot. Aztán mély levegőt vett, és a vendéghez fordult.
— Hogy hívják? — kérdezte fáradtan.
— Viktor… — válaszolta ügyetlenül. — Én… elmehetek, ha szeretné.
— Nem, Viktor — mondta nyugodtan. — Le fog zuhanyozni, eszik valamit, aztán beszélgetünk.
Két órával később már nem hajléktalannak tűnt, hanem egy kimerült férfinak, aki egy régi melegítőfelsőt viselt, amit a nő adott neki. A nő kiterítette az asztalra azokat a dokumentumokat, amelyeket még mindig a kezében tartott.
— Érti — mondta —, hogy jogilag most ön ennek a lakásnak a felének a tulajdonosa… de kihasználták.
Viktor lesütötte a szemét, zavarban.
— Azt mondta, nem érdekli semmi, csak az, hogy magának fájdalmat okozzon…
— Nekem semmi sem mindegy — válaszolta határozottan. — Ezt fogjuk tenni: segítek talpra állni, intézek önnek helyet egy szállón, ruhákat… cserébe pedig átruházza rám ezt a tulajdonrészt. Teljesen tisztességesen.
Egy héttel később már a közjegyzőnél ültek. Viktor aláírta az ajándékozási szerződést, pénzt kapott, valamint segítséget egy rehabilitációs központba való bekerüléshez.
Közben a nő a többi üggyel is foglalkozott: férje holmiját szemeteszsákokba csomagolta, és ugyanannak a központnak adományozta, az autót pedig a saját nevére íratta.
Felvette a kapcsolatot a férje munkahelyével is, és nyugodtan elmagyarázta, hogy a férfi furcsán viselkedik: gyanús eladások, családelhagyás, váratlan távozás. A vállalat gyorsan reagált: először felfüggesztették, majd elbocsátották.
Erről csak két héttel később szerzett tudomást, amikor elfogyott a pénze, és a bankkártyája már nem működött. A szeretője addigra már elhagyta.
Amikor dühösen visszatért, abban a hitben, hogy majd „rendet tesz”, még az épületet sem ismerte fel: a lakás zárját kicserélték…
