Gyerekkorom óta szerelmes voltam Annába, a legjobb barátom húgába.
Amikor a többi fiú különböző lányokat nézett, én csak őt láttam.
Anna kedves, nyugodt és gyönyörű volt. Valamiért már egészen fiatalon biztos voltam benne, hogy egyszer ő lesz a feleségem.
Akkor még csak gyermeki álomnak tűnt.
De ahogy teltek az évek, az érzéseim egyáltalán nem múltak el.
Épp ellenkezőleg.
Egyre erősebbek lettek.
Amikor felnőttem, végül összeszedtem a bátorságomat, és elmondtam Annának, mit érzek iránta.
Legnagyobb örömömre kiderült, hogy ő is régóta többet érez irántam barátságnál.
Néhány hónappal később megkértem a kezét.
Anna igent mondott.
Azt hittem, életem legboldogabb időszaka kezdődik.
Csak egyetlen ember nem osztozott az örömünkben.
A bátyja.
Aki egyben a legjobb barátom volt.
Amikor megtudta, hogy össze akarunk házasodni, látványosan megváltozott.
Már nem viccelődött velem.
Csendes és feszült lett.
Többször is azt mondta, hogy talán nem kellene ennyire sietnünk az esküvővel.
Egyik nap félrehívott.
– Biztos vagy benne, hogy tényleg ezt akarod?
Meglepődve néztem rá.
– Persze. Szeretem őt.
Sokáig hallgatott.
Aztán nagyot sóhajtott.
– Csak… ha mindent tudnál, talán meggondolnád magad.
Nem értettem, mire gondol.
Azt hittem, egyszerűen nehezen fogadja el, hogy a húga férjhez megy.
Ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a szavainak.
Az esküvő napján még aggodalmasabbnak tűnt.
Miközben a vendégek nevettek, beszélgettek és táncoltak, ő szinte senkivel sem beszélt.
Folyton Annát figyelte.
Mintha tartott volna valamitől.
Közvetlenül azelőtt, hogy elindultunk volna, odajött hozzám.
Néhány pillanatig egyenesen a szemembe nézett.
Aztán csak ennyit mondott:
– Ne félj.
Furcsa szavak voltak.
De azon a napon nem akartam kérdezősködni.
Már késő volt, amikor beléptünk a nászutas szobába.
Bezártam az ajtót, rámosolyogtam Annára, és a kezemet az ágy melletti lámpa felé nyújtottam.
Ekkor hirtelen megállított.
– Ne.
Ránéztem.
– Mi történt?
Az arca azonnal komollyá vált.
– Kapcsold le az összes lámpát.
– Mindet? Hiszen így is majdnem teljesen sötét van.
Anna nyugtalanul nézett rám.
– Kérlek. Mindet.
Megpróbáltam viccel elütni a helyzetet.
– Szégyenlős vagy?
De nem mosolygott.
Sőt, még komolyabb lett.
– Ha nem kapcsolod le a villanyt, átmegyek egy másik szobába aludni.
Meglepett a reakciója, de megtettem, amit kért.
A szoba teljes sötétségbe borult.
Anna háttal fordult nekem, és egyedül próbálta lehúzni az esküvői ruhája hosszú cipzárját.
Láthatóan nehéz dolga volt, ezért közelebb léptem.
– Hadd segítsek.
De amint hozzáértem a cipzárhoz, hirtelen elhúzódott.
– Ne!
Azonnal eltakarta a hátát a kezével.
Értetlenül néztem rá.
– Anna, mi történik?
Nem válaszolt.
– Megijesztesz. Mit titkolsz előlem?
Néhány másodpercig némán állt.
Végül megengedte, hogy lehúzzam a cipzárt.
Amikor a ruha anyaga lassan lecsúszott a válláról, olyasmit láttam, amire egyáltalán nem számítottam.
A hátát régi égési hegek borították.
Néhány másodpercig egyetlen szót sem tudtam kimondani.
Anna halkan sírni kezdett.
– Most már érted, miért ellenezte a bátyám az esküvőnket…
Óvatosan megkérdeztem:
– Mi történt veled?
Anna sokáig hallgatott.
Aztán mesélni kezdett.
Mindössze tízéves volt, amikor egy éjszaka tűz ütött ki az otthonukban.
A gyerekszoba lángra kapott, a kisöccse pedig nem tudott kijutni.
Anna nem menekült el.
Éppen ellenkezőleg.
Visszament az égő házba, hogy megmentse.
Sikerült a fiút kitolnia az ablakon.
Ő maga azonban súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Az orvosok hónapokig küzdöttek az egészségéért.
Később több műtéten is át kellett esnie.
– A bátyám mindig úgy gondolta, hogy minden miatta történt – mondta könnyek között. – Egész életében bűntudatot érzett. Ezért félt attól, hogy ha meglátod a hegeimet, többé nem fogsz szeretni, és nem akarsz velem maradni.
Akkor végre megértettem a viselkedését.
Nem a házasságunkat akarta tönkretenni.
Nem akart elszakítani minket egymástól.
Csak meg akarta védeni a húgát egy újabb fájdalomtól.
Odamentem Annához, és gyengéden átöleltem.
– Már jóval az esküvőnk előtt beléd szerettem. És most is szeretlek. A hegeid ezen semmit sem változtatnak.
Anna néhány pillanatig hallgatott.
Aztán azon az éjszakán először elmosolyodott.
